Dillemmáink

  1. Jessi és a hozzá hasonló fiatalok a jelen szabályozók szerint 23 éves korukig kapnak napi szintű fejlesztő foglalkozásokat. Ez lehet, hogy 25 éves korukig kitolható lesz.
    • És utána? Marad a vegetálás! Pedig ők is olyanok, mint az egészséges társaik: ha rendszeresen foglalkoznak a testükkel, karbantartják a szellemüket, akkor és csakis akkor élnek, akkor beszélhetünk valódi, minőségi életről! Ha ez nincs, jön a leépülés, a testi, szellemi deformitás! Ezt nem hagyhatjuk, megoldást kell találnunk rá!
  2. Nekünk szülőknek szembesülnünk kellett azzal, hogy időnk véges! El fog jönni az a pillanat, amikor már nem tudjuk sem fizikálisan sem mentálisan támogatni, segíteni sérült gyermekünket! Sőt...
    • Jessi egészséges testvéreitől sem várhatjuk el, hogy Jessiért feláldozzák saját életüket!
    • Az állam a tőle telhetőt megteszi (ellátás, gondozás), de azt látjuk, hogy nem szeretnénk csak erre hagyatkozni, mert ma még ez messze nem európai, sőt messze nem az, amit kivánsz a gyerekeidnek!
    • Megoldást kell találnunk erre is! Az államtól, a szülői gondoskodástól független, folyamatos, hosszútávú megoldást! Persze együtt, egymással és nem egymás mellett, egymás ellen!
  3. Jessi társai között sokan vannak olyanok, akik nem számíthatnak szüleikre, testvéreikre!
    • Az ő helyzetük még nehezebb, sokszor csak az állami gondoskodás tartja őket életben!
    • Módot kell találnunk arra, hogy Jessi mellett minél több hozzá hasonló fiatal életére pozítív befolyással legyünk! Folyamatosan és ne csak egyszeri alkalommal!

Megjelenésünk okai

  • Talán azért, hogy ízelítőt kapj, meríts egy kicsit abból, amin keresztül mentünk, ami megváltoztatta az élethez való viszonyunkat!
  • Talán azért, hogy ne csak a víziónkat, hanem a motivációnkat is lásd!
  • Talán azért, hogy lásd azt a folyamatot, a fejlődést, ami miatt létre hoztuk a Jessi és Társai Alapítványt
  • Talán azért, hogy kicsit elgondolkodj, és inspirálódj, hogy vegyél részt ezekben a programokban!
  • Talán azért, hogy lásd: Jobbá akarjuk tenni a világot!
  • Talán azért, hogy Te is tudd: Jogunk van jól élni! Jessinek is, a társainak is, a hozzá hasonlóaknak is, Neked is, Nekik is, Nekünk is!!
  • Talán azért, hogy fiatal és idősebb, hogy fogyatékkal élő és ép, legyen az gyerek, nő vagy férfi Boldogabban éljen!
  • Talán azért, hogy ne csak egymás mellett éljünk, hogy a saját világunk mellett ismerjünk meg mások világát is! Ettől is többek leszünk!

Ezek frázisok! – gondolhatnád most magadban – De egy frászt! 

Ez az, ami működik! 

Mi ezt éljük nap, mint nap! 

Ezt a példát mutatja nekünk Jessi, akit az orvostudomány súlyos értelmi fogyatékos, mozgássérültnek mond! Onnan nézve az is!

Sokan tanulhatunk tőle:

  • Ő megéli a napokat, 
  • Ő szeretet ad, és szeretetet vár! 
  • Ő mindig őszinte, 
  • Ő az, akin látszik, Boldog!

Bár önálló életre képtelen!

És pont ezért hoztuk létre ezt a programot, hogy segítsük ebben az életben, de ne csak őt, hanem a hozzá hasonlókat is!

Feltett szándékunk, hogy transzparensen mutatjuk meg az embereknek:

Hittel, szívvel, elkötelezetten,

 jobbá tesszük a világot!